Keresztény-Világhírek

Misszionáriusok a világban

 

ImageChef Custom Images 


 
 
2010.09.07.Beszélgetés Flaisz Endrével, a Hit Gyülekezete missziós lelkészével
 
 Reménysugár Afrika szívében
 
Több évszázados gyarmati lét után, ötven éve, 1960-ban kiáltották ki a köztársaságot Afrika második legnagyobb országában, az akkori Belga Kongóban. A később a Zaire, jelenleg a Kongói Demokratikus Köztársaság nevet viselő, óriási kiterjedésű ország tipikusan afrikai: természeti kincsekben elképesztően gazdag, mégis diktátorok és véres polgárháborúk döntötték romlásba.>tovább

Matthew Parris a Times ateista újságírója vall afrikai tapasztalatairól.
 
 Matthew Parris Afrikában, a mai Malawi területén nőtt fel. Már gyerekkorában megtapasztalta, hogy az afrikai embereken keresztény missziók próbálnak segíteni. Miközben gyógyították, írni-olvasni tanították az embereket Isten Igéjét is eljuttatták hozzájuk. Később már meggyőződéses ateistaként praktikus haszon elismerése mellett meglehetős sajnálkozást érzett afölött, hogy "Isten is része a segélycsomagnak".
Most, 45 év után, visszatérve Afrikába, be kellett ismernie tévedését. A keresztény missziók ugyanis sokkal hatékonyabban működnek, mint a világi vagy kormányzati segélyszervezetek. Az Istenben való hit nemcsak a misszionáriusokat motiválja, hanem az emberek spirituális átalakulásához, valós újjászületéséhez is vezet. Hogy miben látja Matthew Parris az átalakulást?
Fiatal korában szerzett élményei egybevágnak a jelenben tapasztalttal. A vidéki Afrika törzsi hite - a szellemektől, ősöktől, természeti erőktől való félelem - szorongóvá teszi, megbénítja az embereket. Ezzel szemben, ahol keresztényekkel találkozott, mind nyitott, mosolygós, ellazult embereket látott. Meglepődve tapasztalta, hogy hitük valóban felszabadította őket. Ezáltal nagyobb felelősséget vállalnak saját életükért is, nem hódolnak be automatikusan az "idegeneknek".
Konklúzióként azt is elmondja, hogy ha Afrikát a 21. század büszke részesévé szeretnénk tenni, akkor az anyagi jóléten kívül egy teljesen új hitrendszert is el kell juttatnunk hozzájuk. "Ha a keresztény evangelizációt elvesszük, akkor Afrikát a Nike, a javasember, a maroktelefon és a machete rosszindulatú keverékének dobjuk áldozatul".
Forrás: Times Online /noi.virtus.hu

 


 Jézus nagy missziós parancsában[i] ránk hagyta minden nép tanítvánnyá tételének megtisztelő feladatát, az ő követei lehetünk. Minden korban kihívás volt megtalálni az utat, ahogyan ez eredményesen végezhető. A világ, a társadalom folyamatosan változik, a gyülekezetnek késznek kell lennie a zajló folyamatok felismerésére, nyitottan a Szentlélek vezetésére. Akkor végez eredményes missziót a gyülekezet[ii], ha szavai, tettei válaszolnak a körülötte élők kimondott vagy ki nem mondott kérdéseire, szükségeire. Jól láthatjuk ezt Jézus szolgálatában. Soha sem mondott sablonos tanításokat,>tovább CikkekA keresztény misszió motivációi .A lelkipásztor személye .A magyarországi pünkösdi misszió fenntarthatóságáról . Klasztermodell és a hálózatosodás lehetőségei a 21. századi egyházban. Kultúra, szubkultúra, inkulturáció.   további írások http://punkosd.ma.ptf.hu/cimlap
2010.08.06.Külmissziói
 
A betegség fogalma Zambiában
Egy ghánai beteg beszámolója
Tradicionális gondolkodás a keresztyén Burundiban
Bekapcsolódunk az argentin misszióba >>>tovább

2010.07.31.Misszió a Selyemúton – Julianus barát nyomában Közép-Ázsiában
 
 – Kambodzsába úgy kerültünk, hogy a kilencvenes években egy odavaló fiatalember Magyarországon tanult az orvosi egyetemen. Az illető itt Budapesten hallott Jézusról, keresztény lett, és amikor az egyetem után visszament Kambodzsába, ő is elkezdte hirdetni az evangéliumot. Néhány év alatt húsz gyülekezet indult el a szolgálata nyomán. Egyszer csak hívtak, hogy segítsünk, a Hit Gyülekezete vezetője pedig felkért, hogy menjek ki egy missziós útra. Ha ez a kettő, a hívás és a kiküldés találkozik, akkor sikeres tud lenni az út.>tovább

2010.07.07. Református Misszió
 
     Tanulmány
 
 

2010.06.07.Papp Szilvia Mozambikban

Miért éppen Mozambik?

Nem jön át a szomszédból anya. Hónapokig nem hallik magyar szó. Nincs Meki. Nem csenget a villamos. Nem kering illatos parfüm a levegőben. Vannak olyan helyek és szituációk, ahová és amelybe nem vágyik az ember. Valaki mégis elmegy. Elmegy, és tesz valamit. Elmegy, tesz valamit, és annak maradandó nyoma lesz. Nyoma lesz a szívekben, a fejekben, az életekben. Papp Szilvia most erre készül: maradandó nyomot hagyni Mozambikban. Zakariás próféta könyve 10:9 részével kívánok áldást munkájára:>>>tovább


2010.06.07.MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ
MISSZIÓS TÁMOGATÁS FÜREDI KAMILLÁNAK
 
Megmozdult a parton a víz (Füredi Kamilla levele)
 
füredi kamilla ,baptista, makeni
Makeni, 2010 január 31
Az év második vasárnapján már reggel hat órakor útra keltem, hogy a bemerítkezésre készülőket az autómba szedjem. Több mint egy hónapja nem esett az eső, a város patakocskái már kiszáradtak, igy a bemerítést egy kb. 5 km-re lévő folyóban tartottuk. A gyülekezet vezetői motorkerékpáron követték autómat, hogy ők is részt vegyenek ezen a felejthetetlenül szép alkalmon.>tovább

Bemerítkezésük 50. évvel ezelőtt volt

Diószegen, 2006. augusztus 2. vasárnapján emlékezett meg gyülekezetünk azzal a tíz testvérnővel, akiknek a bemerítése 50. évvel ezelőtt volt. 1956. június 11-én Bokor Barnabás nagyváradi lelkipásztor, az akkori Hitközség elnöke, végezte a bemerítést. A 16 fehérruhás közül ketten átmentek a mennyei hazába, heten Diószegen, hatan pedig Erdély más gyülekezeteiben élnek, Papp Sándorné az USA-ban – Clevelandban. Délután az ünnepeltek költeményeket és bizonyságtételeket mondtak. Említésre méltó Szabó Imréné visszaemlékezése. Férje ellenezte a bemerítését. Mivel férje vasárnap elment dolgozni, Juliánna mégis bemerítkezett. Éjszaka zajos volt a ház, de testvérnőnk szelídsége és imádkozó élete 30 év múltán győzelmet aratott. 1983-ban, Szabó Imre tv. fiával Imrével és menyével Ibolyával egyszerre állt a bemerítő medencében és azóta is hűségesek az Úrhoz. Az ünnepeltek részére kívánjuk Urunk áldását és azt, hogy legyenek hűek mindvégig (Jel 2:10).
   
A 16 fehérruhás névsora: Szabó Imréné, Szűcs Istvánné, Nagy Józsefné, Marton Pálné, Török Andorné, Papp Sándorné, Szabó Lajosné, Máté Barnáné, Ungvári Erzsébet, Horváth Ilus, Komán Erzsébet, Oláh Lajosné, Szűcs Margit, Vince Ibolya, Ungvári Zsuzsánna, Tóth Ferencné.forrás:http://www.magyarbaptista.com/szeretet/01-07/merdio.html

L. Molnár István lelkipásztor, L. Molnár István lelkipásztor, a református Börtönmisszió vezetője Közép-Európa legnagyobb börtönében koordinálja a missziókat, a fogva tartottak és a személyzet lelki életét. A budapesti Kozma utcai fegyház és börtön lelkészével a Börtönmisszió huszadik és a börtönlelkészi szolgálat tizedik évfordulójáról beszélgettünk.>tovább 

 
Sigurd Bratlie , keresztenyhirek Sigurd Bratlie életrajza egy olyan ember története, aki mindent az evangélium ügyéért tett. (1.Kor. 9, 19) 1905. július 27-én született az oslói Nordstrandban, kilenc gyermek közt legfiatalabbként. Keresztény otthonban nőtt fel missziómunkában aktív szüleivel. Már kisfiúként részt vett a missziós összejöveteleken, ahol bizonyságot tehetett hitéről. 1920-ban, mikor szabóinas volt, egy összejövetelen találkozott Johan Oscar Smith-tel. Nem sokkal ezután ébredés kezdődött egész Norvégiában, és együtt utaztak, hogy elvigyék a bűn feletti győzelem örömüzenetét azoknak, akik bűneik miatt ínségben voltak.>tovább

2010.05.24.

 Egy ifjúsági munka, amely a világ számos országában jó eredménnyel működik a fiatalok körében. Nagy segítséget nyújt a helytelen életvitel és a rossz szokások kialakulásának megelőzésében. Az eredmény a játékos foglalkozásoknak köszönhető.A hetenkénti csoportfoglalkozásokon az életben előforduló nehézségek leküzdése érdekében a fiatalok alapos elméleti és gyakorlati felkészítést kapnak. A Royal Rangers szolgálat mottója: Légy készen! Ez az Egyesület segíti a fiatalok testi, lelki, szellemi és szociális növekedését. A fő célkitűzése, hogy a fiatalokat Krisztushoz vezesse, megtartsa őket a hitben, és Isten szolgálatára nevelje. A csoportmunka bibliai alapja az Aranyszabály: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük." Mt 7,12.  forrás:epk.hu

 Misszióág vezető: Simon Géza

 Tel.: 30/436-2864
 
 

 
http://keresztenyhirek.qwqw.hu/?do=ujoldal&a=1062145  http://keresztenyhirek.qwqw.hu/?do=ujoldal&a=1062145  http://keresztenyhirek.qwqw.hu/?do=ujoldal&a=1062145
Paul Cole, a Christian Men's Network (CMN – Keresztény Férfi Hálózat) vezetője és Asien Kurniadi pásztor (Indonézia – Németország) szolgáltak az alkalmakon. A szolgálatok meghallgathatók vagy letölthetők az alábbi linkeken:

 

 
http://keresztenyhirek.qwqw.hu/?do=ujoldal&a=1062145
Ezek az emberek sokkal többet tudnak a bocsánatról, mint sokan mások. Ők tudják, hogy rászorulnak... Vajon mi nem? "A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lukács 18,13-14) 
 

http://keresztenyhirek.qwqw.hu,misszió,keresztény hírek,keresztenyhirek,menekültek A háborúk, az üldöztetések, a vallási és politikai megkülönböztetés egyre több embert kényszerít arra, hogy elhagyja otthonát és új hazában keressen boldogulást.
Nyelvtudás, családi háttér, pénz és helyismeret híján nehéz a kezdet. Az előítéletek miatt sokszor a folytatás sem könnyebb. A beilleszkedésben és a mindennapok megpróbáltatásainak megoldásában segít a Magyarországi Református Egyház Menekült Missziója.>tovább
 

2010.04.02. LEPRAMISSZIÓ
A Lepramisszió 1974-ben kezdte meg szolgálatát, a Nemzetközi Lepramisszió-nak 2002 óta tagja. 
 Jézus parancsának értelmében, „…betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok…” (Máté 10,8) a világ különböző országaiban élő (elsősorban Indiában) mintegy 6 millió leprás beteg gyógyítása, a meggyógyítottak rehabilitációja, a gyógyultak és családtagjaik oktatása, szakmára tanítása, számukra munkahelyek teremtése, otthonhoz juttatása a misszió célja, amit a Magyarországon élő keresztyén felekezetek aktívan támogatnak.>tovább 


 

2010.03.05. 

Novemberi rózsa Pastor Ulf Ekman és csapata a Word of Life a Brazil meghívására a közgyűlés Encontros de Fe, amely olyan nagy hálózat az egyházak. Most azt remélik, hogy a Word of Life segítheti őket, hogy továbbra is felszerelni vezetőket kezdve a Biblia iskolában ősszel.


 2010.02.26.

 

keresztény hírek ,keresztenyhirek  Fur­csa az Is­ten vá­lasz­tá­sa! Úgy gon­dol­nánk, egy ne­héz misszi­ói szol­gá­lat­ra olyas­va­la­kit hív el, aki meg­ter­mett, erős fi­zi­ku­mú s le­he­tő­leg fér­fi, aki jól vi­se­li az af­ri­kai hő­sé­get, az oly­kor szél­ső­sé­ges idő­já­rást, a gya­ko­ri ma­gányt. Ezért is volt meg­le­pő, ami­kor ja­nu­ár 11-én az Evan­gé­li­kus Kül­misszi­ói Egye­sü­let ren­dez­vé­nyé­re be­lé­pett az elő­adó, az élet­ben még tö­ré­ke­nyebb­nek tű­nő asszony: dr. Ke­szi Krisz­ti­na, Zambia or­vos-misszi­o­ná­ri­u­sa.>tovább

 
Fur­csa az Is­ten vá­lasz­tá­sa! Úgy gon­dol­nánk, egy ne­héz misszi­ói szol­gá­lat­ra olyas­va­la­kit hív el, aki meg­ter­mett, erős fi­zi­ku­mú s le­he­tő­leg fér­fi, aki jól vi­se­li az af­ri­kai hő­sé­get, az oly­kor szél­ső­sé­ges idő­já­rást, a gya­ko­ri ma­gányt. Ezért is volt meg­le­pő, ami­kor ja­nu­ár 11-én az Evan­gé­li­kus Kül­misszi­ói Egye­sü­let ren­dez­vé­nyé­re be­lé­pett az elő­adó, az élet­ben még tö­ré­ke­nyebb­nek tű­nő asszony: dr. Ke­szi Krisz­ti­na, Zambia or­vos-misszi­o­ná­ri­u­sa.>tovább
 

 
keresztény hírek,keresztenyhirek Az idei női vi­lág­ima­nap­ra ké­szül­ve foly­tat­juk be­szél­ge­té­sün­ket dr. Tóth Pi­ros­ka szü­lész­or­vos­sal, aki öt esz­ten­dőn át misszi­o­ná­ri­us­ként szol­gált Észak-Ka­me­run­ban, Da­gáj vá­ro­sá­ban. La­punk elő­ző szá­má­ban em­lí­tet­tük már, hogy az ott ka­pott agy­hár­tya­gyul­la­dá­sa mi­att kény­sze­rült el­hagy­ni sze­re­tett or­szá­gát. Pe­dig re­mény­ke­dett, hogy vissza­tér­het gyó­gyí­ta­ni… >tovább

2010.02.18.

2010.02.11.
forrás.vilag-vilagossaga.eu

Hírolvasó>>>tovább
 


Kórász Lászlóné2009 januárjában elindult a Segítő Szolgálat Pécsett és környékén — eleinte sok nehézséggel, kevés gondozottal. Nagyon bizalmatlanok voltak az emberek. Vidéken, falvakban a személyes adatok kiadása volt több idős problémája, így az év eleje a bizalom megszerzésének időszaka volt. Az év második felében kezdődtek meg jobban a szolgálatok. A gondozottak elfogadták az imádságot, örültek neki, és már egyre többen igényelték a Bibliából való felolvasást is.>>>tovább

  A baptista mozgalom nem fűződik egy személyiség reformációs tevékenységéhez, hanem abból az általánosan elterjedt lelki igényből lépett elő, amely az emberekben az evangélium megélésével kapcsolatban volt. Amikor az emberek kezébe került a biblia sok közösség indult el az Isten keresésének útján és igyekeztek a bibliának megfelelő kegyességi és gyülekezeti életet élni. A baptista mozgalom elterjedése alátámasztja ezt a tényt.>>>tovább

2010.01.17.
 

2009.10.15 Szilágyi Feri  
 
Néhányan már hallottátok a bizonyságtételemet a gyülekezetben a múlt szombaton arról, hogy miért is mentünk ki Koszovóba, utána meg Albániába. Erről szeretnék néhány szót írni, amit képekkel is illusztrálnék.
Október elsején reggel indultunk el egy fiatal és jókedvű csapattal Koszovóba. Isten végig megőrzött minket, illetve járműveinket balesetektől, és műszaki hibáktól, pedig jártunk meredek hegyeken, meg nagyon rossz minőségű utakon is.Amikor átléptük a koszovói határt, olyan fejlődést tapasztaltunk Szerbiához képest, hogy ha valaki elmesélné, szinte hihetetlennek tűnne. Az út széle tele volt nyitott boltokkal, a gumistól kezdve a bútorboltig az élelmiszer boltokon át. Pedig már este 18-19 óra körül jártunk, és minden nyitva volt, és nagyon jól kivilágítva.Másnap reggel Pristinából tovább is utaztunk Malisevába, ahol egy amerikai misszionárius házaspár látott minket vendégül, és ahol az esti ifjúsági alkalmon tettünk bizonyságot. Másnap vettünk alap élelmiszereket, amiből kb. 20 élelmiszercsomagot állítottunk össze, hogy megajándékozhassunk néhány szegény nagycsaládot Pristinában, illetve Prizrenben. Volt egy hely, ahol legalább20 kisgyerek várt minket egy pincében, nekik adtunk édességet, illetve chipszet.No meg persze az evangéliumot is, amit gyerekénekeken keresztül sikerül átadni. Reméljük, hogy valahogy a szívükbe zárták az örömhírt, és ha felnőnek, ennek a hatása érvényesülni fog.
Olyan családokhoz is vittünk élelmiszercsomagot, akik sátrakban laktak…
Vasárnap este pedig megérkeztünk Tiranába, ahol találkoztunk az ottani barátainkkal, illetve pásztorokkal. Este részt vettünk az esti istentiszteleten. Itt Imre prédikált, néhányan bizonyságot tettek közülünk, illetve a dicsőítésben is bekapcsolódtunk néhány dal erejéig.
Másnap vásároltunk számítógépeket, és iskolai tanszereket (füzeteket és írószerek), amiket át is adtunk az iskolában lévő tanároknak és tanulóknak.
Délelőtt meglátogattuk azt a kórházat, ahova a Kelet-Európa Misszió egy röntgen gépet szerzett Svájcból.
Délután pedig elmentünk az iskolába, ahol két csoportban is adtunk elő egy történetet, ami bemutatta, hogy az emberek milyennek képzelik el Istent, és hogy milyen is Ő valójában.
Az út nagy áldás volt mindenki számára, a csoportban mindig jó hangulat uralkodott, így a hosszú út ellenére, ha kifáradva is, de felüdülve értünk haza.
És végül hadd osszak meg néhány képet Tiranáról a gyönyörű hegyeivel, illetve a misszió központtal, a Qendra Stefannal, ahol a missziós szervezetek tartják egymással a kapcsolatot!
Aki szeretne még több képet látni, az ide kattintva megtekintheti a képgalériát!
Végül október 9-én kora reggel értünk haza egy kis kalanddal a szerb hatóságok miatt, ezúton is köszönet nekik…
Szeretettel:  SzFeri forrás:eloige.hu

Egy magyar szerzetes Dél-Amerikában
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
- Krisztus missziós parancsa mindannyiunkhoz szól. Ön mikor döntött úgy, hogy ezt a feladatot radikálisan megvalósítja?
 
- Már egész fiatal koromban hivatást éreztem erre a feladatra. Manapság divatos fogalom az önmegvalósítás. A keresztény ember számára ennek legegyszerűbb módja az, hogy fürkészi, kutatja, vajon mit gondolt el róla az Isten, milyen célt, feladatot szánt neki, milyen képet alkotott a jövőjéről. Ha ezt követjük, az önmegvalósítás az egyéni boldogságot is megadja nekünk. Azt a belső békét és magabiztosságot, hogy azt tettem, amit a Jóisten szánt nekem.
Én már kilencéves koromban ministráns voltam. Hamarosan sarjadni kezdett bennem a papi hivatás. Azt gondoltam, hogy egyszer nekem majd középre kell állnom az oltárnál, és örömmel feleltem, hogy "igen, szívesen", és készültem erre. Hitoktatónk kezünkbe adta a Kis Hitterjesztő című missziós folyóiratot, melyet mostani közösségem, a verbita missziós rend adott ki. Olvasva a színes, élvezetes beszámolókat, a fényképeket nézegetve új gondolatom támadt: nem lehetnék-e misszionárius az indiánok vagy az afrikai négerek között? Miért ne? Tízéves koromtól készültem a hármas hivatás betöltésére, hogy pap, szerzetes és hithirdető legyek. 1949 nyarán jelentkeztem Kőszegre, a missziós szemináriumba. De 1950-ben majdnem minden szerzetesrendet feloszlattak, és így a szegedi szemináriumba kerültem, hogy legalább papi hivatásomat teljesíthessem.
- Hogyan sikerült később mégis eljutnia a misszióba?
 
- 1989-ben újraszerveződhettek a szerzetesrendek. A verbiták működését is engedélyezték. Ekkor huszonöten voltunk. Megpróbáltam megkörnyékezni római elöljárónkat, hogy engedjenek ki misszióba. Nem volt könnyű, mert negyvenöt éves kor után senkit nem küldenek. A verbita rend - melyet a Vatikán "kommandó-alakulatának" is neveznek - a legnehezebb szolgálati helyeket tölti be. Közel hatvanévesen jelentkeztem tehát. Azt mondtam a generális atyának: úgy érezném teljesnek az életemet, ha még eljutnék misszióba, és ha lehet, tegyék ezt lehetővé. Öt év külszolgálatot engedélyeztek Argentínában.
 
- Mi történt Dél-Amerikában?
 
- Amikor kikerültem az őserdőbe, elszakadtam szülőhazámtól, kultúrkörnyezetemtől. Azt gondolhatná valaki, hogy ez őrültség, én viszont határtalanul boldog voltam. Hivatásomat megvalósítottam a maga teljességében. Ráadásul éppen azt a helyet jelölték ki számomra, amely ifjúkorom óta érdekelt. A volt jezsuita redukciók területére, Argentína északi részére, Misiones tartományba kerültem. Ez egy erdővel borított hegyvidék, a guarani indiánok lakta terület. Itt játszódott A misszió című film története.
 
- Mi volt a feladata?
 
- Az 1760-as években III. Károly spanyol király rendeletére lerombolták a jezsuita redukciókat. Az volt a feladatunk, hogy kétszáz év elmúltával felkutassuk az őserdőben szétszórtan élő indiánokat - azok leszármazottait, akik megmenekültek. Egy magyar megyényi terület volt ránk bízva (115 kilométer hoszszan, 35 kilométer szélességben), az Uruguay folyó partja közelében. Huszonnyolc közösség szolgálatát láttuk el, de újabb telepekre is eljutottam. Az ott élők addig még nem is láttak fehér embert.
- Hogyan sikerült kapcsolatot teremteni velük?
 
- Aki a guarani indiánok között akar dolgozni, annak el kell sajátítania a nyelvüket. A guarani-spanyol szótár vékonyabb, mint egy zsebnaptár - hetven oldalas. Csupán az őserdő lényeit kell megnevezniük, és az egymás közti érintkezés szavait kell használniuk.
 
- Egy ilyen fogalomtárba hogyan lehet beilleszteni a keresztény gondolatokat?
 
- Könnyű dolgom volt, mert a törzs egyistenhívő. Hisznek a Tupában, aki mindenek teremtője, és szeretettel gondoskodik róluk, és a Földanyán keresztül ad minden jót. Ebben a hitben nyomokban benne van a gondviselés eszméje. Azt mondtam nekik: "Tudom, hogy ti hisztek a Tupában. Én is hiszek benne, szeretem őt, beszélgetek vele, megköszönöm ajándékait. De ti nem tudjátok, hogy a Tupának van egy fia, akit úgy hívunk: Jézus Krisztus, és akit a Tupa sok-sok tavasszal ezelőtt küldött ide a földre. Ő üzenetet hozott az emberek számára a Tupától. És ez minden embernek szól, nektek is. Szép tanításokat adott az embereknek, és sok jót tett, senkinek nem ártott. De mert megmondta mindenkinek az igazságot - azt is, ha valaki gonosz -, volt ellensége is. Föl is szegezték a keresztre. De a Tupa föltámasztotta őt (a guaranik is hisznek az örök vadászmezőkben). Nos, szeretnétek megismerni az ő üzenetét és életét?" - Megtárgyalták egymás közt, és azt mondták: "Jó, jó, Pai (atyácska), akkor mondd el!" Kényelembe helyezték magukat, mintha azt mondanák: na, most halljuk azt a történetet. Később azt mondtam nekik: ha úgy gondoljátok, szép ez a történet, és boldogan lennétek a Tupa fiának követői, akkor rátok önthetjük a szent vizet. - Tudni kell, hogy ez a tanítás új színt hoz az életükbe. Mivel szabad emberek, érdeklődésüket nem köti le más. Ha elnyertük bizalmukat, akkor befogadnak minket, és rendelkezésünkre állnak.
 
 

Amikor el kellett jönnöm a misszióból, megtudta ezt Ifjú Bölcs, a törzsfőnök, és eljött hozzánk. Tapsolt az ajtónk előtt - így jelzik a guarani indiánok, hogy bebocsátást kérnek -, és ahogy köszöntöttük egymást, így szólt: "Te nagyon sok jót tettél az én népemmel, nem felejtünk el téged, de te se feledkezz el rólunk. És hogy rám is emlékezzél, fogadd el ezt tőlem." Azzal a bőrtarisznyájába nyúlt, és elővett egy földből égetett pipát.

 
- A törzsi varázslókkal kapcsolatban akadtak-e nehézségei?
 
- A négy év alatt nem tapasztaltam ilyet. A varázslók tevékenysége ma már csak az, hogy népük körében - mint ügyes természetgyógyászok - a bajokat próbálják orvosolni. Az abszolút tekintély a törzsfőnök. Az ő jóindulatán múlik, hogy a hithirdető felveheti-e a kapcsolatot az ott lévőkkel. Volt részem visszautasításban is. Egy alkalommal, amikor a törzsfőnök elé álltam (kezet is fogtunk), és mondtam neki, hogy én vagyok az új hithirdető, ő is bemutatkozott: "Engem Ifjú Bölcsnek hívnak, Padre, de tudnod kell, hogy nem tartunk kapcsolatot a fehér emberekkel. Fehér ember, gonosz ember." Kínos csönd után megkérdeztem, miért gondolja így. Megdöbbentett: olyan volt a válasza, mintha A misszió című film tartalmát mondta volna el: "Őseink valamikor békében éltek a fehér emberrel..., de aztán becsaptak minket..., telepeinket lerombolták, sok ősünket megölték..., a fehér ember pedig azóta is irtja erdőnk vadjait, folyóink halait..., az én népem sokszor éhezik." Itt még nagyobb csend következett, melyet én törtem meg: "Amit most elmondtál, sajnos mind igaz, de mit gondolsz, én is ugyanilyen fehér ember vagyok?" Rám nézett szúrós, fájó tekintettel, és azt mondta: "Még nem tudom." Erre azt feleltem: "Köszönöm az őszinte megnyilatkozásodat, most elköszönök tőletek, de a Tupa áldjon meg téged és népedet. Szeretném valamiképpen jóvátenni azt a sok rosszat, amit más fehér emberek ellenetek elkövettek." - Kezet fogtunk. A gyalogösvényen visszamentem a terepjáróhoz. Tépelődésemben eszembe jutott az ősegyház gyakorlata: a diakónia, a karitász. Ezzel kezdtem próbálkozni. Terepjárómmal élelmet, ruhát vittem nekik - elfogadták, mert valóban sokat nélkülöznek. Betegeken is segítettem, még műtétre, kórházba is vittem embereket. A többi telepen pedig zajlott a katekézis.
 
- Mikor voltak az istentiszteletek? Megtartották-e a keresztény ünnepeket?
 
- Már az első alkalmakkor bemutattuk a szentmiseáldozatot. Az esztendő minden napján - húsvétot és karácsonyt is beleértve - jártuk az őserdőt. Negyvenkét közösséget hagytam ott, amikor el kellett jönnöm. Ahol szívesen fogadtak, ott havonta egyszer jelent meg a hithirdető, de hetente volt hitoktatás a szülők számára. Őket pedig kötelezték, hogy gyerekeiknek adják át a tanítást. Így mindenki részesült képzésben. Egy munkatárs a gyerekeken ellenőrizte a szülők munkáját. Ők pedig törekedtek arra, hogy ne maradjanak szégyenben. Két év után megkeresztelték őket. Én hétszázhuszonnégy embert kereszteltem.
Az őserdő minden részén, bármely nap lehet ünnep. Egy közösség számára az az ünnep, amikor a hithirdető pap odaérkezik.forrás:/magazin.ujember Körössy László

200912.26. Bálintné Kis Beáta  beszámolója Kenyai munkásságukról LETÖLTÉS
Bálintné Kis Beáta beszámolója kenyai és szomáliai munkájukrólLETÖLTÉS

 
 
 
A misszió című film története folytatódik? A valóságban igen. Ahol a filmbeli misszionáriusok munkáját derékba törték, onnan folytatták küldetésüket huszadik századbeli utódaik. Köztük Rostás Sándor verbita, aki a kilencvenes években öt esztendőt töltött Argentínában, a guarani indiánok között.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


 

 

vissza a címoldalra




 


keresztenyhirek.qwqw.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by qwqw.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!








0,308 mp