Keresztény-Világhírek

  Jeruzsálem   ירושלים


 


Mi közünk Jeruzsálemhez című konferencia rövid összefoglalója
Dr. Szabó Dániel a Magyar Evangéliumi Szövetség képviseletében történelmi német példákon keresztül mutatta meg azok felelősségét és munkáját, akik felismerték a kisiklott helytelen teológiai gondolkodás-vonat visszahelyezésének lehetőségét. Előadásában erőteljes hangon emelte fel szavát Izraelről való helyes látásmód és tanítás mellett.
Dienes József korreferátumában erőteljesebb hangot ütött meg abban a kérdésben, hogy a helytelen látás Jeruzsálemről szellemi vakságot okoz, és felhívta a keresztyének figyelmét a rossz gondolkodás veszélyeire.>tovább
 

 
jeruzsálem , Az alábbi menetrend a Szentírás – az Ó- és az Újszövetség – vonatkozó kijelentései alapján készült. A Biblia az események sorrendjét tartalmazza, de azok bekövetkeztének pontos időpontját és az egyes szakaszok időtartamát nem feltétlenül lehet közvetlenül megállapítani a Szentírásból. Az összeállítást készítette Németh Sándor lelkész, főiskolai tanár.>tovább

2010.03.17. 

ÁBRAHÁMTÓL A BABILONI FOGSÁGIG 

A BABILONI FOGSÁGTÓL BAR KOCHBA SZABADSÁGHARC KITÖRÉSÉIG  

 
A BAR-KOCHBA SZABADSÁGHARC  LEVERÉSÉTŐL (KR.U. 135) NAPJAINKIG 

2009.12.27.Miért nem osztható fel Izráel fővárosa

  Benjamin Disraeli, az Egyesült Királyság első minisztere a 20-ik század kezdetén, a kritikusokkal a maga módján bánt el, akik parlamenti beszéde kapcsán provokálták - mivel ő zsidó volt: Népemnek királyai Jeruzsálemben voltak, mialatt ti még mindig a mezőkön gombák után keresgéltetek - találta mondani nekik.

Tény az, hogy Jeruzsálem Izráel királyi városa volt, sokkal előbb mint ahogy Londonban vagy Párizsban paloták épültek volna és Berlin vagy New York egyáltalán létezett volna. Mégis ezek a városok szinte naponta arogáns módon keresik, miként tudnák a zsidó nép ősi bibliai igényét és különleges kötődését Jeruzsálemhez tagadni.
Ez a nép évezredek óta kötődését és vágyakozását e város iránt azáltal fejezte ki, hogy minden évben a páska ünnep alkalmával kiáltották: A jövő évben Jeruzsálemben!

Ez a város léte óta csak egyetlen nép fővárosa volt, a zsidó népé. Egyetlen nemzet sem követelheti magának! Amint a jelenlegi első miniszter, Benjamin Netanjahu röviden kijelentette: Jeuzsálem nem település! Ez Dávid és Salamon, a nagy próféták és bibliai bölcsek városa. Ez a város az, melyért Jesua/Jézus imádkozott és zsidó mivoltát elismerte.

Maga Ábrahám pátriárka 4.000 évvel ezelőtt a Moriach-hegyen Salem városába ment, hogy ott Istent imádja. Ebből az isteni találkozásból következően neveztetik a város új nevén: Jeruzsálem - a béke és jogosság városa.
Ezzel ellentétben az Ottomán Birodalom idején a törökök, akik 400 éven át uralkodtak e régió fölött, a várost csak tartományi provinciaként kezelték. Jeruzsálem soha, semmilyen más népnek nem volt fővárosa.
Az idegen uralom alatt Jeruzsálem elhanyagolt volt és szomorú látványt nyújtott. Sőt az iszlám legendában, mely szerint Mohammed innen a mennybe ment, maguk az iszlám teológusok is kételkednek.
Azonban Izráel nagy királyai Dávid és Salamon 3.000 évvel ezelőtt már gyönyörű himnuszokat írtak e városról - olvashatóak a Biblia poétikus könyveiben.

A nagy héber próféták ugyancsak ezt tették, amikor a város zsidó lakosságáért imádkoztak. Pál apostol időről időre visszatért Cijonra, hogy ott imádkozzon. Nagy vágya volt az, hogy a bibliai ünnepek idején Jeruzsálemben tartózkodjon.
Jeruzsálemben mindíg volt zsidó jelenlét és a 19-ik századtól állandóan a zsidó lakosság volt többségben.

Ezért igen figyelemre méltó, hogy a világ azt akarja hinni, ez a régi bibliai város nem zsidó. Micsoda badarság! A zsidóknak jogosabb igényük van Jeruzsálemhez mint a franciáknak Párizshoz, a németeknek Berlinhez vagy a briteknek Londonhoz. Ezt másképp látni abszurd, és a világközösség pontosan ezt teszi. Ez tényleg szégyenletes!
Jeruzsálem a zsidó nép fővárosa. Aki ezt a tényt tagadja, az át kell hogy írja a történelmet vagy teljesen ignorálnia kell azt. Pontosan ez történik napjainkban!

Forrás: ICEJ, Malcolm Hedding
Jerusalem Post
05 Oct 2009

Fordította: Katharina Becker

Jeruzsálem az élő Isten városa [PDF]

Jeruzsálem: 1967-2007 [PDF]


  „Ha a Vilnai Gáonnak igaza van, akkor küszöbön áll a Harmadik Templom felépítése” – írta szalagcímében a Háárec. A baloldali izraeli napilapban megjelent írás nagy feltűnést keltett: már két nap alatt több száz internetes hivatkozás született a témában. A cikk egy 18. századi, de máig nagyon nagy tekintéllyel bíró rabbi előrejelzésére hivatkozik, amelynek értelmében a jeruzsálemi Harmadik Templom felépítésének 2010. március 16-án (a zsidó niszán hónap elsején) el kellene kezdődnie. A Nyugati fal főrabbija a Heteknek elmondta, hogy arra számítanak: a zsinagóga felavatásával „a szellem visszatér Jeruzsálembe”.>>>tovább


2009.12.25.  Megkerültek a jeruzsálemi Szentély kincsei?

  A Templom szent tárgyai Izraelben vannak  állítja egy brit régész
A brit napilap szeptember 25-ei számában közölt cikkben Sean Kingsley nem kevesebbet állít, mint azt, hogy tízéves kutatás után a bibliai kincsgyűjtemény – köztük a tiszta aranyból készült gyertyatartó, a menóra – nyomára bukkant. A jeruzsálemi Templom i. sz. 70-ben történt kifosztása után a szent tárgyakat Rómába szállították.
Kingsley szerint a kincseket Rómából az 5. században a vandál hódítók Karthagóba, majd a mai Algéria területére, innen pedig Konstantinápolyba vitték, mielőtt elrejtették volna azokat a júdeai sivatagban, a Betlehem közelében lévő Theodosius kolostor alatt
.>>>tovább
 


 2009.12.25. Előbb a Templom, aztán a megtisztulás
Interjú Gerson Salomonnal, a Templom-hegy Hívei szervezet vezetőjével



A hagyomány szerint mivel a Templomot idegenek rombolták le, és idegenek tartják megszállás alatt, ezért nekik is részt kell venniük a felépítésében.

Önök rendszeresen tartanak demonstrációkat Jeruzsálemben. Most, a Templom lerombolásának az évfordulóján mire készülnek?

- Az ünnepen felvonulunk a Templom-hegyre, hogy így tiltakozzunk a fennálló szégyenletes helyzettel szemben. A zsidóság számára legfontosabb helyen ma nem imádkozhatunk Istenhez. Emellett a muzulmán hatóságok az elmúlt években felgyorsították az Első és a Második Templom korából származó régészeti leletek megsemmisítését, amelyek a zsidó jelenlétet bizonyítják. Azt akarják, hogy a Templom-hegy teljesen muszlim hely legyen. Ezért építenek egy újabb minaretet és mecsetet is a hegyen, illetve annak belsejében.

A rendőrség az elmúlt években mindig megakadályozta azt, hogy feljussanak a Templom-hegyre. Most másként lesz?

- Igen, mert rendelkezünk a szükséges engedéllyel, amelyeket a jeruzsálemi rendőrparancsnokság adott ki a számunkra. De nem turistaként akarunk odamenni, hanem egy világos üzenettel: azzal, hogy tiltakozunk a Templom-hegy arab megszállása ellen.

A megszállást éppen fordítva szokták emlegetni...

- Kulturális és vallási konfliktus zajlik egyrészről a muzulmán, másrészről a zsidó és a keresztény világ között. Pontosan azt szeretnénk, ha megszűnne az az erőszak, amelyet bin-Laden és Irán képvisel. Ez egyformán fenyegeti a zsidókat és a keresztényeket is.

E fenyegetések miatt még veszélyesebb konfliktusforrás lehet a jeruzsálemi Templom-hegy.

- A zsidóság kétezer éve álmodik arról, hogy újjáépül a Templom. Amikor 1967-ben (a hatnapos háború után - a szerk.) karnyújtásnyira jutottunk ennek megvalósításához, az akkori izraeli kormány és Mose Dajan gyengesége miatt lemondtunk erről. Pedig Isten akarata, hogy a Mórija-hegyen, az Örökkévaló által kiválasztott helyen álljon a Templom. Ha ez felépül, abból nemcsak Izraelnek, hanem az egész világnak áldás, helyreállás és megváltás származik.

A Templom-hegy feljáratánál található felirat szerint a rabbinátus tiltja a felmenetelt a vallásos zsidóknak. Miért hagyják ezt figyelmen kívül?

- A legtöbb rabbi - köztük a két jelenlegi főrabbi is - ma már egyetért azzal, hogy a zsidóknak szabad felmenni a Templom-hegyre. Bár vannak még néhányan olyanok, akik őrzik a száműzött mentalitást, és arra várnak, hogy majd eljön a messiás, és megoldja a kérdést. Nem veszik észre, hogy egy messianisztikus korban élünk. Nem várhatunk a Templom felépítésével, mert az Örökkévaló parancsa az: Építs nekem házat, hogy abban lakozzam.

Ha lehetőségük nyílna, tudják, hol kellene felépíteni a Templomot?

- Pontosan ugyanazon a helyen, ahol az Első és a Második Templom állt. 1967 után nagyon alapos kutatások zajlottak, amelyek megállapították, hogy a két hajdani szentély a mai Sziklamecset helyén állt. Nem véletlen, hogy a muzulmánok éppen oda építették a mecsetet annak idején. Ez az a hely, amelyen Ábrahám feláldozni készült Izsákot, és amelyet Isten megmutatott Dávidnak. Ettől nem lehet eltérni egy arasszal sem.

Ki építhetné fel a Templomot?

- A zsidó hagyomány szerint mivel a Templomot idegenek rombolták le és idegenek tartják megszállás alatt, ezért nekik is részt kell venniük a felépítésében. Ahogy Salamon király idejében is dolgoztak a Templom építésén a türoszi király emberei. Először felépül a Templom, majd abban meg lehet tisztítani az embereket - a lévita papokat - , akik ott majd Istent tisztelik és dicsérik. Fontosabb az építkezés, mint a várakozás. Az első templom lerombolása után a fogságból visszatérőknek a Templom felépítése volt az első feladatuk.

Mi lesz akkor a mai gyászünneppel?

- Zakariás próféta azt írta, hogy az utolsó időkben, amikor felépül a Templom, a gyász és a szomorúság napjai örömmé és szent nappá lesznek. Ez meg fog történni, mégpedig úgy hiszem, hogy hamarosan. Isten szavait senki nem írhatja felül, még ha az egész emberiség összefog, akkor sem. Izrael győztesen megáll a sok millió ellenségével szemben, megáll Obama elnök és az Európai Unió szándékaival szemben is. Hiába állítja Irán őrült vezetője, hogy atomfegyverekkel újabb holokausztot indít a zsidók ellen, ez nem fog megtörténni. Most zajlik Izraelnek a helyreállítása, és ennek a folyamatnak a tető­pontja lesz a Templom felépítése.

A világ nemzeteinek a jelentős része - több mint kétharmada - az ENSZ-ben rendszeresen Izraellel szemben foglal állást. Mit lehet tenni ekkora ellenszélben?

- Remélem, hogy a megváltás nem érkezik túl későn a nemzeteknek ahhoz, hogy feladják az Izraellel szembeni programjukat. Azoknak, akik ma az ellenségeink mellett állnak, és oda akarják adni Jeruzsálemet az ellenségeinknek. Isten megítéli azokat, akik Izrael ellenségei mellett állnak. Amint Joel próféta mondja: "Perbe szállok ott velük, az én népemért és örökségemért, az Izráelért, a melyet szétszórtak a pogányok közé, és megosztoztak az én földemen." Több mint hatvan évvel Izrael megalapítása után a világ azért tartja nyomás alatt az országot, hogy újra felossza a földet és Jeruzsálemet. Azonban ahogy eddig, ezután sem fog létrejönni a palesztin állam, egy iszlám és terrorizmust támogató állam azon a földön, amelyet Isten örökségül adott Izraelnek. Az utolsó napokban az Úr házának a hegye fel fog emeltetni, és ide jönnek majd a nemzetek. Ekkor fog megvalósulni az igazi, tartós béke, nemcsak Izrael, hanem az egész világ számára.

forrás: Hetek
 


 A harmadik templom.




Vigyázó szemetek Jeruzsálemre vessétek, mert a harmadik templom megépitése az utolsó pecsét hét évének kezdete.


Jézus azt mondta, nem tudhatjuk pontosan a napot és az órát (Máté 25:13), de azt is mondta, hogy a jelekből megítélhetjük, milyen közel van az Ő eljövetele. S ígéretként tekinthetjük azt is, hogy ahogy közeledünk - az emberiség viszonylatában - a világtörténelem végkifejlete felé, úgy az Isten egyre nagyobb 'látást' tesz számunkra lehetővé.

.

Ahelyett, hogy az utolsó 7 éves időszak kezdetét egy konkrét évben határoznánk meg, bizonyos jeleket kellene figyelembe vennünk, olyanokat, amelyekről Jézus tanítványainak beszélt s amelyek közvetlenül a Megpróbáltatás időszakát egy vajúdási időszakként fogják megelőzni.


A legnagyobb jel, mely a 7 éves időszak közelségét jelenti, az maga a Templom felépítése, melynek Jeruzsálemben, a Templom Hegyen kell megtörténnie. Ennek vagy a 7 éves ciklus kezdetét megelőzően kell bekövetkeznie vagy a Templomnak már épülőben kell lennie a 7 éves ciklus alatt, hiszen a ciklus közepére a Templomban való szolgálatnak már egy ideje működnie kell. Ne egy konkrét évszámot keressünk, hanem kövessük figyelemmel a Templom felépítését.

.

Jeruzsálem és Ciszjordánia (West Bank) 1967-ben került Izrael fennhatósága alá. Dávid miután elfoglalta Jeruzsálemet, nem kapott engedélyt a templom felépítésére, hanem csak az őt követő generáció kapta azt ígéretként.

 S ha feltételezzük, hogy ez most is így lesz, a jeruzsálemi Templom építése akár már a következő évben elkezdődhet.
   
Ariel rabbi azt állította, hogy a parancsolat minden zsidó férfit és nőt kötelez a Templom megépítésére.

A parancsolat, melyre hivatkozik, a Judaizmus 613. parancsolata. Rambam (Moses ben Maimos rabbi Kr. u. 1135-1204) a Bais Hamikdash épületére úgy tekintett, mint a Tóra 613. parancsolatjára.

.

 A Templom Alapítvány az 1970-es évek óta adományokat gyűjt a Templom megépítésére. Ezek után két yeshiva (rabbiképző intézet) kezdett el foglalkozni azzal, hogy felkutassa a papok és léviták leszármazottait, hogy őket megfelelő képzésben részesítse a templomi szolgálatra, szertartásokra.

Mind a Torat Haim Yeshiva és az Aterit Cohanim Yeshiva képez diákokat a templomi gyakorlatra és őrzi a hagyományokat az 1980-as évek közepétől.   

A Máté 24:15-ben (Jézus az Olajfák hegyén tett beszédében) és a Márk 13:14-ben, Jézus beszélt a tanítványoknak az utolsó idők eseményeiről és a pusztító utálatosságról, mely beül majd a Templomba az utolsó 7 éves időszak felénél.

Máté 24:15 Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg)…

A pusztító utálatosság az az lesz, amikor az Antikrisztus az újjáépült Templom szent helyén fog állni és el akarja majd hitetni, hogy ő Isten.

.

A szöveg azt mondja, hogy a hét felén – mely tulajdonképpen egy 7 éves ciklust jelent – a véres áldozatnak és az ételáldozatnak véget vet. Véres áldozatot és ételáldozatot fognak ugyanis bemutatni az újjáépült jeruzsálemi Templomban s ennek kell, hogy az Antikrisztus véget vessen. Ugyanakkor a 7 éves periódus közepén egy ún. pusztító utálatosság fog feltétetni. A Dániel 11-hez kell ugranunk, hogy megnézzük, mit is mond erről.

Dániel 11:36 És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert ami elhatároztatott, az végre is hajtatik.



Ha hisszük, hogy a jeruzsálemi Templom hamarosan felépül az Ezékiel 40-48-ban leírtak szerint, akkor a következőkön is el kell gondolkodnunk. Az Ezékiel 42:15-20 alapján a terület, ahol a Templom elhelyezkedett 500 sing a négyzeten volt. 500 sing kb. 1,5 km vagy 1 mérföld, mindegyik oldalon, mely még pontosabban meghatározva közel 5000 láb minden oldalon. A jelenlegi Templom Hegy kb. 500 yard a keleti és nyugati oldalon, 280 yard a déli oldalon és 340 yard az északi oldalon. Nehezen hihető, hogy egy hatalmas méreteket öltő ún. mamut-vállalkozásra fog Jeruzsálemben sor kerülni, a Messiás eljövetele előtt, annak érdekében, hogy a Templom Hegy méretét megnöveljék, az Ezékiel 42. részében leírtak szerint. Ahhoz, hogy ez beteljesülhessen, az egész Kidron völgyét fel kellene tölteni s talán Jeruzsálem óvárosi részét pedig le kellene rombolni, hogy kialakítsák a Templom Hegyet.



Jelenések 11:1-2 És adának nékem vesszőhöz hasonló nádszálat, és angyal áll vala mellém és monda: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, akik abban imádkoznak. De a tornáczot, amely a templomon kívül van, kihagyd, és meg ne mérd; mert a pogányoknak adatott, és a szent várost tapodják 42 hónapig.

A 42 hónap, a 7 éves periódus utolsó 3,5 éve is megerősíti a Dániel próféta könyvéből vett, ideillő igerészleteket.

.

Az idő mindent eldönt s valószínűleg hamarosan megoldás kínálkozik a Templom újjáépítésére, ami biztos jele lesz annak, hogy az utolsó idők elérkeztek.


Templom Jeruzsálemben

1993-ban volt egy jelentős ellentét Mordechai Eliahu, korábbi szefardi (Közel-Keleten élő zsidók egyik alcsoportja) főrabbi és Yisrael Ariel rabbi között, aki a Templom Intézetet vezeti a tekintetben, hogy vajon a zsidók felelőssége-e megépíteni a harmadik Templomot vagy a Templom az égből fog-e alászállni a Messiás eljövetelekor. Ariel rabbi azt állította, hogy a parancsolat minden zsidó férfit és nőt kötelez a Templom megépítésére. >tovább

 

A jeruzsálemi Templom 

Előkészületek a Templom újjáépítésére 

A Templom újjáépítése 

Az arany Menora 

A főpapi aranykorona elkészült 

Forrás: Roy A. Reinhold: A Temple WILL BE BUILT in Jerusalem Before Messiah Returns



 

 

 

 

 

vissza a címoldalra




 


keresztenyhirek.qwqw.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by qwqw.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!








0,064 mp