Keresztény-Világhírek

Ima, Evangelizáció


- Az imának a súlya számít, nem a hossza. Némely ima olyan hosszú, hogy szinte megfullad a szavak takarója alatt. Az imánk elég hosszú, ha Isten trónjához felér; ha nem ér odáig, az sem használ, ha órákig tart.


 
 
 
2010.08.22.Hogyan imádkozzunk az elveszettekért?
 
 A LEPEL ELTÁVOLÍTÁSA
Egyszer láttam a tévében egy császármetszést. Az egyik ismeretterjesztő csatornán vetítették - ezek a csatornák arra szolgálnak, hogy felvilágosítsanak minket a túléléshez feltétlenül szükséges dolgokról. Hála Istennek, hogy van kábeltévé! Ugyanazon a csatornán láttam egy plasztikai műtétet is. >>>tovább 

2010.08.05. Civil Rádió interjú Imriné Erdei Ildikó< ebenhaezer.hu    >mp3
Az Ében-Haézer Gyülekezet az Agapé Gyülekezetek hálózatához tartozó neoprotestáns közösség, mely 1993-ban alakult Csepelen. Legfontosabb célja megosztani az emberekkel az Evangélium jó hírét, mely bárkit Isten megismeréséhez vezethet.

2010.07.26.Mi a Mera?
 
A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány (MERA) egy felekezetközi evangéliumi rádió.
A MERA a Trans World Radio (TWR) partnerszervezete, amely a világ egyik legnagyobb rádiója.
A TWR szerte a világon több, mint 180 nyelven sugározza Isten igéjét.
Ennek a munkának a részese a MERA a magyar nyelvterületen.
Munkánk további részleteiről megtekinthető itt egy bemutató

2010.07.26.Szekelykonfi Szekelyudvarhely>tovább videó
 
 Hargita tábor TV csatornája

2010.07.12.AZ IMÁDSÁG ALAPELVEI
 
1. Ima az Atyához
2. Hogyan imádkozzunk szeretetet
3. Hogyan imádkozzunk hitet
4. Kérj
5. Követelj
6. Kitartó
 
 
Egyéb tanítások:
 
 
 
 

2010.07.05.Területi imaharc mint a gyülekezet alapítás eszköze

Felicity Dale, házi gyülekezetek alapítója és vezetője, részt vett a világméretű 'Házi Gyülekezetek' találkozóján Indiában és tudósított résztvevőkről akiknek gyülekezeteikben több mint 100.000 új tag van.
Felicity elmondotta: Tudom, hogy sokan a taglétszámot tartják fontosnak. Isten azonban sokkal inkább hűségünkre és engedelmességünkre figyel. Tudom, hogy ébredést nem tud az ember 'csinálni'.
Feltünő, hogy az indiai gyülekezet alapítók nagy hangsúlyt helyeznek az imára és a területi imaharcra.

Van egy indiai barátunk, aki a következőképpen cselekedett - beszélte el Felicity. Két falut kiválasztott. Az első faluban mielőtt evangélizált volna, napokkal előtte rendszeresen 'imavándorlást' tartott a falu körül. A másik falunál nem tette. Az első faluban 45 család hívő lett - a második faluból elzavarták.
Hasonló eset volt pár évvel ezelőtt Arizona/Phoenix városában. „The Praying Church Idea Book“/"Imádkozó Gyülekezet" című könyv írója Douglas A. Kamstra ír róla: A gyülekezet 160 nevet kiválasztott a telefonkönyvből és két részre osztotta. 90 napon át imádkozott a gyülekezet az egyik feléért. A 90 nap után felhívták mind a 160 családot és miután bemutatkoztak felajánlották hogy meglátogatják őket és imádkoznak a szükségeikért.
Azokban a háztartásokban amelyekért nem imádkoztak, mindössze egyetlen személy hívta meg őket az otthonába. A másik csoportból amelyikért imádkoztak, 69 személy elfogadta az ima felajánlást, és 45 meg is hívta a gyülekezeti tagokat az otthonába.
David Watson 40.000 gyülekezet alapítást Észak-Indiában és több mint 5.000-et Afrikában élt meg.
100 gyülekezet alapítóját megfigyelte, hogy megállapíthassa, van-e valamilyen közös vonás a gyakorlataikban. Az egyetlen közös vonás az imádkozásban való különösen nagy odaadásuk volt. Jóllehet a legtöbben az imádkozók közül dolgozó emberek voltak, minden nap három órán át imádkoztak otthon és rendszeresen a csoporttal. Nagy hangsúlyt fordítottak a böjtölésre is.
Forrás: Felicity Dale
Fordította: Katharina Becker
 

2010.06.19.
 
 
Isten ereje a betegségek felett
Isten Igéje, orvossága, ereje a betegségek felett     
Rákbetegség, daganatok, csomók, izületi gyulladás esetén     
Szemeim nyitva, füleim figyelmeznek    
Ütőerek és sejtek    
Immunrendszer    
Egészséges csontok és csontvelő    
Ima a depresszió legyőzésére    
Ima szenvedélybetegség esetén    
Súlytöbblet és túlevés esetén    
 
Imádságok bölcsességért, ismeretért, szellemi vezetésért
Igei megvallások Isten bölcsességéért és kijelentésért    
Ima a bölcsességért - a Példabeszédek alapján    
Ima szellemi vezetésért    
Isten tökéletes akaratában járni    
Az pedig az örök élet, hogy megismerlek Téged    
Ima szellemi kijelentésért, megértésért    
Kegyelem és békesség adassék nekem    
Ima Isten megismeréséért - Isten teljességéért    

forrás:www.mennyeihir.hu


2010.06.07.
 
Kik vagyunk?


A Nemzetközi Lídia Imaközösség célja a keresztyén nők elérése szerte a világon abból a célból, hogy kicsiny csoportokban hetente imádkozzanak, havonta egy napot böjtben együtt töltsenek családjukért, az eklézsiáért, lakóhelyükért, országukért és a világ népeiért..>tovább


2010.05.28. Teljes Evangéliumi Gyülekezet Székelyudvarhely
 1993-ben alakult keresztény közösség vagyunk, a pünkösdi karizmatikus mozgalom által képviselt neoprotestáns vonalat képviseljük. Gyülekezetünkben hirdetve van a Jézus Krisztushoz való megtérés, újjászületés , Víz és Szentlélek keresztség- amiket a keresztény hívő élet alapjainak tekintünk,- ugyanakkor teret engedünk a Szent Szellem ajándékai működésének .Azért hívjuk magunkat Teljes Evangéliumi Gyülekezetnek , mivel szeretnénk Isten minden kijelentett igazságát egyenlő hangsúllyal hirdetni és megélni személyes és közösségi életünkben .>tovább

 
Reinhard Bonnke >>>tovább
A videót Szabó Erikának köszönhetjük

2010.05.20. EETAOW Ee-Taow! A Mouk emberek Pápua Új-Guinea - Christian Misszió
 

 
Reinhard Bonnke - Evanghelizare 1 - 180 min - vizionat de 10277 ori
Descriere: Reinhard Bonnke a transmis mesajul Evangheliei in perioada 8-10 Septembrie 2006 pe cel mai mare stadion din vestul Romaniei,Dan Paltinisanu-Timisoara. Au fost mii de participanti din intreaga tara la un eveniment unic organizat de comunitatea bisericilor evanghelice din Timisoara.
 
 
 

2010.05.10.Székelyhidei Baptista Gyülekezet:>>>Igehirdetések     
 
  igehirdető: Balla Frigyes          videó

 

 

Mt 18,3. És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis   gyermekek, semmiképen nem mentek be  a mennyeknek országába.
>>>>videó

http://keresztenyhirek.qwqw.hu/?do=ujoldal&a=1068353Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében

rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú

fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de
értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek,
visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az
igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára
méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen -
szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

http://keresztenyhirek.qwqw.hu/?do=ujoldal&a=1068353 Bizonyságtevés nem csak egyeseknek a kiváltsága, hanem minden keresztényé.
Két keresztény felfogás típus a bizonyságtevésről:
1. Fundamentális kereszténység: Ők elsősorban cselekedeteikkel, életmódjukkal tesznekbizonyságot, de nem igazán beszélnek Jézusról.
2. Karizmatikus kereszténység: Ők beszélnek mindenkinek Jézusról, de az életmódjukban sokszor nincs meg az, amiről beszélnek. Sokan ezeket a felfogásokat egymással szemben állítják, de a Biblia szerint mindkettő együtt van a bizonyságtételben.>tovább

 

2.rész

3.rész 

4.rész 

 


http://keresztenyhirek.qwqw.hu/,ima,keresztény hírek,keresztenyhirek,evangelizáció Még a húsvét hangulatában tartották meg az ünnep utáni kedden azt az imareggelit, amit az amerikai elnök a nemzet keresztyén vezetőinek társaságában töltött el.

Kilencven vezető egyházi személyiség volt jelen az imareggelin, amit a Fehér Ház keleti termében tartottak április 6-án. Az elnök rámutatott, hogy a „húsvéti” imareggeli része annak a sorozatnak, amit vallási vezetőkkel tart, mint eddig a muzulmán és a zsidó vallás képviselőivel is megtette ezt.>tovább 


Igét hirdet: Balla Frigyes  >>>videó
 
Evangélizáció - Margitta 2010 Balla Frigyes >>>videó
 
SZékelyhidi Baptista Gyülekezet: Igehirdetések
 
 

2010.03.30. Ima vagy mágia?
 
 
Az imádkozásnak sokféle módja, témája és célja lehet a Szentírás tanítása szerint. A hálaadás, könyörgés, dicsőítés, imádás, közbenjárás, áldásmondás mellett a Biblia olyan imatípusokról is beszél, amelyek közvetlenül az Isten munkájának megrögzött ellenségei, akadályozói, valamint a felkentjeinek és népének tönkretevésén, elpusztításán fáradozó erők ellen irányulnak. Ilyen például a démonűzés vagy a „szellemi harc” nevű imafajta, a Sátánnal való konfrontálás.>tovább

 

 

 



Aboon Dbashmayo (Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy)
Nethcadash shmokh (Szenteltessék meg a Te neved).
teethe malkoothokh, (jöjjön el a Te országod),
nehwe sebyonokh, (Legyen meg a Te akaratod);
aykano Dbashmayo off bar’o. (amint a mennyben úgy a földön is)
Hab lan lahmo dsoonconan yawmono, (Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma).
washbook lan howbain wahtohain (és bocsásd meg vétkeinket)
aykano doff hnan shbakn il hayobain (amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek)
lo thaalan il nessyoono (és ne vígy minket a kísértésbe)
elo fasson men beesho (de szabadíts meg a gonosztól)
metool ddeelokhee malkootho, (mert tiéd az Ország) 
ou haylo ou Teshbohto, (és a hatalom és a dicsőség)
loalam olmen Amin. (mindörökkön örökké. Ámen.)

 


 
 
 
Ez a prófécia Istentől   ERLO ŚTEGENA testvérnek adatott, mikor konferencián vett részt Kijevben. Ezt a próféciát a testvér orosz nyelvben mondta el, annak ellenére, hogy e nyelvet nem ismerte és soha nem is hallotta. A prófécia így szól :Tudasd velük, mit mond a Szent Szellem>>>tovább

 
 

 
 
 
 
2010.02.28. A megtérés
 

 

 

 


 
keresztény hírek,keresztenyhirek „Csak arra kérem, hogy imádkozzon értem.” Ezt a kérést meglehetosen szokatlan környezetben, egy forgalmas aluljáróban intézte hozzám egy hajléktalan. A férfi nagyjából negyvenéves lehetett, és a körülményekhez képest egészségesnek tunt. Amikor váratlanul odalépett hozzám, azonnal megcsapott a ruháiból áradó jellegzetes szag. Az egész emberbol csak úgy sütött a reménytelenség, de mélyen ülo, fekete szemeiben mégis fénylett valami megfoghatatlan…>tovább 

2010.02.26.ima
 
 
 
 
  

 

 

 

 
 
 

Teremtő Istenem, Eléd állok, és fennhangon imádkozom:
Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért
a Biblia tanítása szerint.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én megigazulásomért
(hogy én tiszta és igaz szívvel álhassak Eléd).

Megkérlek Jézus, legyél az életem Ura, Megváltója és Gyógyítója!
Kérlek, Jézus, költözz a szívembe, és teremts újjá engem!

Elfogadlak Téged, mint személyes Megváltómat, Uramat és Gyógyítómat!
Hiszem, hogy a hittel elmondott megvallásom által
megváltást nyertem, és újjászülettem Krisztusban!
Az Ő szent vére megtisztított minden bűntől.
Köszönöm, Úr Jézus az örök életemet! Ámen.

Róma 10,9-10. Mert ha a te száddal [meg]vallás teszel az Úr Jézusról,
és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.
Mert szívvel hiszünk a megigazulásra,
szájjal teszünk pedig [meg]vallás az üdvösségre.


 
Egy nyilvánvaló eset tanulmánya 
 
Az imádság stratégiai fegyverként használt módját legjobban az illusztrálja, amit J. O. Fraser tapasztalatából ismerünk, aki úttörő misszionárius volt a Délkelet-Kínában élő Lisu törzsnél. Már jó néhány éve prédikálta Krisztust az 1900-as évek elején egy hegyháti faluban ezeknek az embereknek, de látszólag minden eredmény nélkül. Néhányan azok közül, akiket Fraser megtérített, visszaestek az ördög karmaiba, ő maga is komoly depresszióba esve öngyilkossági gondolatokkal küzdött, és majdnem feladta missziói küldetését. Akkor következett be áttörés, mikor két jelentős dolog történt:>tovább

 2010.01.15.
 
 
 
 

2009.12.31.
forrás:mindenlehetséges.shp.hu

 

Orbán Béla-Bodnár Eszter:
A Miatyánk imáról

"Tanits minket imádkozni.." (Lukács 11:1)

A Miatyánk lényegében sok, és Krisztus elötti zsido ima süritett változata.
A zsidó imarend igencsak hosszú, sok ideig tart minden nap,-ősidők óta.
Jeshua tanitványa itt, e vers szerint kérik a Mestert, hogy legyen lehetőség megtanulni és imádkozni mindazon imákat, melyeket föleg az esszéneus zsidóság gyakorolt naponta és hosszan.
Jeshua pedi e zsidó imákat egy csokorba fogta össze, és azok mint egy esszenciáját tanitotta nekik.

Álljon most itt néhány példa arra, hogy a zsidóság ajkáról folyamatosan elhangzik az Avinu Malkénu (Atyánk királyunk) kezdetű ima, s mindennapi imádságaikat mennyire a Miatyánk szövege hatja át.
A forrás pedig nem más, mint az Ószevetségből vett részek, illetve az arra épülő kialakult imák.


-Miatyánk, ki vagy a mennyben

Ovinu sebasomajim

-Szenteltessék meg a Te neved

Jiszkaddas simchó (kaddis ima)

-Jöjjön el a Te országod (=a Te uralmad)

Vejamlich malchuszé (kaddis ima)

(jöjjön az Ő uralma- Targum Micha 4.8.v.)

-Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is

Jehi rocón aszé recóncho basomajim mimmáal vehatóv beénechó aszé

Tedd meg akaratodat a mennyben, és ami jónak tetszik szemeidben, hajtsd végre. Beráchot 29b.,Talmud

Mindent, mi Istennek tetszik, megteszi a mennyben és a földön, a tengerben és minden mélységben. Zsoltárok könyve

-A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma

Hatriféni lechem chuki (Példabeszédek 38.8 )

Áldott az Isten, nap nap után a kenyérért, melyet ad.(Jomtób 16a.)

-És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek

Szelach lónu ovinu, kichotónu

Bocsáss meg nekünk Atyánk, mert vétkeztünk. (Smóne eszré ima)

Aki az embereken könyörül, azon megkönyörülnek a mennyben, aki nem könyörül embereken, azon nem könyörülnek az égben.
(Sabbat 151b.,Talmud)
Isten elleni vétkeket az engesztelő nap eltöröl, ember elleni vétkeket nem töröl el, míg az ember embertársát meg nem követi (Jóma 8.9)

-Ne vigy minket kísértésbe

Al tevienu…lidé niszójon
(Reggeli ima Beráchot 60b alapján)

Ne vigy minket sem bűn, sem vétség, sem kísértés, sem becstelenség hatalmába

-De szabadíts meg a gonosztól

Ments meg minket rossz embertől, rossz véletlentől, rossz hajlamtól, rossz társtól, és rossz szomszédtól és a rontó Sátántól, szigorú ítélettől, és szigorú bírótól, akár hitsorsunk, akár nem hitsorsunk.
(Reggeli ima Beráchot 16b alapján.)

-Mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség most és mindörökké. Amen.

Ki hamalchusz selcho hi (olénu ima)
Boruch Sem kevod malchuszó leolam voed

(Ima Jóma VI.2 alapján)
Lecho Adonaj hagduló vehagvuró
vehatiferesz.

Tied Uram a nagyság, a
hatalom és a dicsőség.
(IKrón. 29.11)


Talán egy mondatban:
Jeshua HaMassiah földi élete mindenben zsido volt, de mentes minden hamis zsido vallásosságtol, és minden emberi büntöl...


És még egy érdekesség:
A "mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma" rész teljesen megfelel a Péld. 38,8-al. Az eredeti szövegben mindkét helyen a "lechem chuki" kifejezés áll, ami annyit jelent: Törvény Kenyere. Érdemes ezen elgondolkozni....


 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
                  JHVH NISSZI Szolgálat

 
 

 

 

 

 

vissza a címoldalra




 


keresztenyhirek.qwqw.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by qwqw.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!








0,071 mp